A manga 1. Sokszor megtörtént már velem az utóbbi években, hogy bementem egy könyvesboltba, vagy egy újságárushoz, és nagy lelkesen megkérdeztem tőlük, hogy nem-e árulnak mangákat. Sajnos, a válasz a legtöbb esetben ez volt: ,,Mi az a manga?"
Hát igen. Nagyjából ez egyenlő volt nekem egy pofáraeséssel.
De talán ami a legérdekesebb volt, az az, hogy igazán nem is magamnak akartam venni, hanem az egyik haveromnak, aki oda van a képregényekért. Számomra nem is jelentett mást a manga; puszta lapok, amiken fekete-fehér képek vannak. Nyomasztó. Na, meg persze uncsi... Csakhogy (mint minden csakhogy-gyal kezdődő mondatban:)), egy váratlan fordulattal az én életembe is beköszöntött a nap, amikor ugyanis megszerettem a mangákat. Na jó, azért ne túlozzuk el; ez a váratlan fordulat mindössze annyi volt, hogy az egyik osztálytársam behozta az egyik német nyelvű mangáját.
,,És most mit kezdjek ezzel?" Tanácstalanul néztem tágra nyilt szemeibe, mintha azt se tudnám, hogy eszik-e vagy isszák. Na, meg persze, hogy hogy a fenében kéne ezt olvasni, mivel teljesen össze-vissza vannak a képregénybuborékok.
Miután kaptam egy jó nagy lecseszést, elmagyarázta, hogy először is: ezt hátulról kell kezdeni.
Mi van??? Egy képregényt hátulról kezdeni?! Meghülyült ez a csaj? Na, persze később kiderült, hogy neki volt mégis igaza...
Szóval, ha ez még nem lenne elég, két percre rá, miután észrevette, mit össze küszködök egy nyavajás oldallal, bejelenti, hogy a képsorokat, és a buborékokat is jobbról balra kell olvasni. Pofáraesés. Ismét. Hát, szóval ez lenne életem első találkozása egy mangával. Nagyon romantikus, nem? ˇˇ
Azt azért el kell mondanom, hogy apró kis hazánkban már rengetegszer próbálkoztak mangákat kidobni. Csakhogy mindig sirás-rivás lett a vége, mert nem fogyott elég példányszámban, ezért le kellett fújni a további nyomásokat. Nem is olyan rég azonban megtört a jég! Az egyik leghiresebb manga, az Árnybiró első számának a kiadásával a mangák végre teret kaptak kicsiny kis piacunkon. Sorra jönnek ki a legújabb kötetek, és ami azt illeti elég szép számban fogy. Reméljük ez csak jobb lesz!^^ De most térjünk rá a mangára: amint azt már elmondtam fekete-fehér. Igen. Hátulról kell elkezdeni. Igen. Jobbról balra kell olvasni. Igen! De akkor mégis hogy a fenébe éri meg ezt a sok fáradságot?! Egyszerű: a mangák olyan élményt tudnak nyújtani, amelyek felejthetetlenek-és nem csak a kicsik számára.
Pfuh, még jó, hogy előkerült a téma, különben megint elfelejtettem volna... A mangák igazából fiataloknak, és felnőtteknek szóló képregények. A legkeresettebbek a tizenéveseknél. De hogy olvashat egy 17 éves gyerek még képregényt?! Nos úgy, hogy a mangák olyan történetekről szólnak, amelyeket egy kisgyerek igazán meg se tudna érteni. Vagyis, nem mindegyik. Mint ahogy a filmeknél, itt is műfajfüggő, de erről bővebben ,,A manga 2"-ben olvashatsz! Szal a legtöbbjük -persze itt is vannak kivételek-mind valamilyen élettanulsággal szolgálnak; mindegyiknek van valmi mondanivalója, amely mély benyomást hagyhat az emberben. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy ez valami szektás baromság, gyorsan megjegyzem, hogy nem az. A mangák valójában egyszerre szórakoztatnak, és adnak tanácsokat bizonyos helyzetekre.
Persze az se keseredjen el, aki csak egy jó kis kikapcsolódásra vágyik! Mint a könyveknél, a mangáknál is rengeteg műfaj van: fantasy, akció, vigjáték, dráma, echhi(16+), hentai(18+, ez tényleg csak felnőtteknek...), horror, és még sorolhatnám. Szóval, a lényeg, hogyha megtalálod a neked megfelelőt, akár órákig is elszórakozhatsz egy ilyen kötettel, miközben le sem birsz állni a nevetéssel(vagy tartalomtól függően a sirással...)
Nos, itt jövök én a képbe. Merthogy az én feladatom az lesz, hogy felrakjam ide a tőlem telhető legtöbb manga leirását(amit természetesen már én is olvastam), hogy megtaláld az igazán neked valót! Sok szerencsét a kutatásban!
A manga 1.
Sokszor megtörtént már velem az utóbbi években, hogy bementem egy könyvesboltba, vagy egy újságárushoz, és nagy lelkesen megkérdeztem tőlük, hogy nem-e árulnak mangákat. Sajnos, a válasz a legtöbb esetben ez volt: ,,Mi az a manga?"
Hát igen. Nagyjából ez egyenlő volt nekem egy pofáraeséssel.
De talán ami a legérdekesebb volt, az az, hogy igazán nem is magamnak akartam venni, hanem az egyik haveromnak, aki oda van a képregényekért. Számomra nem is jelentett mást a manga; puszta lapok, amiken fekete-fehér képek vannak. Nyomasztó. Na, meg persze uncsi...

Csakhogy (mint minden csakhogy-gyal kezdődő mondatban:)), egy váratlan fordulattal az én életembe is beköszöntött a nap, amikor ugyanis megszerettem a mangákat. Na jó, azért ne túlozzuk el; ez a váratlan fordulat mindössze annyi volt, hogy az egyik osztálytársam behozta az egyik német nyelvű mangáját.
,,És most mit kezdjek ezzel?" Tanácstalanul néztem tágra nyilt szemeibe, mintha azt se tudnám, hogy eszik-e vagy isszák. Na, meg persze, hogy hogy a fenében kéne ezt olvasni, mivel teljesen össze-vissza vannak a képregénybuborékok.
Miután kaptam egy jó nagy lecseszést, elmagyarázta, hogy először is: ezt hátulról kell kezdeni.
Mi van??? Egy képregényt hátulról kezdeni?! Meghülyült ez a csaj? Na, persze később kiderült, hogy neki volt mégis igaza...
Szóval, ha ez még nem lenne elég, két percre rá, miután észrevette, mit össze küszködök egy nyavajás oldallal, bejelenti, hogy a képsorokat, és a buborékokat is jobbról balra kell olvasni. Pofáraesés. Ismét.

Hát, szóval ez lenne életem első találkozása egy mangával. Nagyon romantikus, nem? ˇˇ

De most térjünk rá a mangára: amint azt már elmondtam fekete-fehér. Igen. Hátulról kell elkezdeni. Igen. Jobbról balra kell olvasni. Igen! De akkor mégis hogy a fenébe éri meg ezt a sok fáradságot?! Egyszerű: a mangák olyan élményt tudnak nyújtani, amelyek felejthetetlenek-és nem csak a kicsik számára.
Pfuh, még jó, hogy előkerült a téma, különben megint elfelejtettem volna...
Pfuh, még jó, hogy előkerült a téma, különben megint elfelejtettem volna...
A mangák igazából fiataloknak, és felnőtteknek szóló képregények. A legkeresettebbek a tizenéveseknél. De hogy olvashat egy 17 éves gyerek még képregényt?! Nos úgy, hogy a mangák olyan történetekről szólnak, amelyeket egy kisgyerek igazán meg se tudna érteni. Vagyis, nem mindegyik. Mint ahogy a filmeknél, itt is műfajfüggő, de erről bővebben ,,A manga 2"-ben olvashatsz!
Szal a legtöbbjük -persze itt is vannak kivételek-mind valamilyen élettanulsággal szolgálnak; mindegyiknek van valmi mondanivalója, amely mély benyomást hagyhat az emberben. Mielőtt még valaki azt hinné, hogy ez valami szektás baromság, gyorsan megjegyzem, hogy nem az. A mangák valójában egyszerre szórakoztatnak, és adnak tanácsokat bizonyos helyzetekre.
Persze az se keseredjen el, aki csak egy jó kis kikapcsolódásra vágyik! Mint a könyveknél, a mangáknál is rengeteg műfaj van: fantasy, akció, vigjáték, dráma, echhi(16+), hentai(18+, ez tényleg csak felnőtteknek...), horror, és még sorolhatnám.

Szóval, a lényeg, hogyha megtalálod a neked megfelelőt, akár órákig is elszórakozhatsz egy ilyen kötettel, miközben le sem birsz állni a nevetéssel(vagy tartalomtól függően a sirással...)
Nos, itt jövök én a képbe. Merthogy az én feladatom az lesz, hogy felrakjam ide a tőlem telhető legtöbb manga leirását(amit természetesen már én is olvastam), hogy megtaláld az igazán neked valót!
Nos, itt jövök én a képbe. Merthogy az én feladatom az lesz, hogy felrakjam ide a tőlem telhető legtöbb manga leirását(amit természetesen már én is olvastam), hogy megtaláld az igazán neked valót!
Sok szerencsét a kutatásban!