Kaleido Star-A legszebb előadások

Ám a történet ennél jóval többről szól; a Kaleido Szinpad mesés előadásairól és a benne szereplő Soráról, kinek élete a közönség szórakoztatása. Márpedig ehhez nem mindig elég egy-két kézenállás vagy cigánykerék; kész alaptörténetre van szükség, amibe aztán belecsúsztathatjuk a bravúros manővereket.
Hogy miről is beszélek tulajdonképpen?
A Kaleido Szinpad nemcsak egy cirkusz, jóval több annál. Kész szindarabokat vagy éppenséggel frissen szervirozott sztorikat dolgoznak fel, ahonnan a kellékek sem hiányozhatnak. Vagyis: szinház és cirkusz 2 az 1-ben!
A sok szép és emlékezetes előadás közül most megpróbáltam a legjobbakat felvonultatni. (Ha ez nem sikerült, szives elnézésedet kérem! ^^’)
Rómeó és Júlia-Ahogy Layla és Yuri játssza

Jó, oké. Akkor ebben játszott először-de csak mint beugró! Mivel ekkor még nem volt a Társulat tagja, e kemény pár perces bénázása után döntött úgy Kalos (a főnök), hogy felveszi a kiscsajt-Layla nem kis felháborodására.
Ez az előadás azért is tetszik annyira-mármint úgy maga az egész Rómeó és Júlia-, mert Yuri és Layla alakitja a főszerepet. Szerintem nagyon összeillenek-ha máshol nem is, a szinpadon tökéletesen.
Layla nagy mutatványa, amellyel az egyik Cirkuszfesztivált is megnyerte, az Aranyfőnix is része a darabnak. Nem nagy meglepetésre ez a finálé…
Az első fellépés-Hamupipőke
Nos ez az, amiben Sora megkapta élete első igazi szerepét a társulatnál. Persze ne gondoljunk rögtön a főszerepre; minden sztár alulról kezdi; igy volt ezzel a mi kis japán főhősnőnk is. Ő lett Mia és Ana mellett a három anyó egyike.
A mutatványuk, vagyis a ,,Tripla Illuzió” lényege, hogy egy óriási világitó tökfejet ügyeskedjenek ki. Na igen, kicsit bizarrul hangzik, de ha megnézed ezt az epizódot, rájössz, hogy Halloween-i kelléknek sem utolsó! Már a jelmezük felér egy ,,csokit vagy csalunk” körrel…

Mi a… diaboló?-Diabolópárbaj

Néha félredobni a házit, vagy egy unalomig sablonos szerződést, hátradőlni egy bögre forró teával a kezedben, és átadni magad az édes semmittevésnek.
Ha mindig csak a munkán jár az eszed, géppé válsz, még akkor is, ha eredetileg szeretted azt, amit csinálsz.
Az ifjú diabolóvilágbajnoknő, Rosetta is igy járt, akit ezúttal Sora próbál meg ismét hús-vér, érzelmes lénnyé varázsolni…
Az első főszerep-A kis hableány

Naaa, várjunk csak egy kicsit. Ez a karakter pont ellentettje a mindig vidám, tettrekész Sorának. Akkor meg mégis mi ez a marhaság?!
Mielőtt még megijednénk, hogy Sora teljesen depissé válik, miközben a szerep elsajátitásán vergődik, elmondom, hogy szó sincs erről; nem Sora fog a szerephez idomulni, hanem a szerep Sorához!
Egy még sosem látott, cserfes, életerős Kis Hableány, aki a végén még az ő kis hercegével(akit ráadásul Ana alakit) is összejön! Igazi meglepetés a közönségnek-és persze Laylának…
Laylával közösen?!-Az ezeregyéjszaka meséi

Ez az a pont, amikor végre elkezdődik köztük a társakká válás folyamata. Hihetetlen művet produkálnak, ahol ezúttal nem a betanult mozdulatok, hanem az improvizálás kapja a finálét…
Az utolsó előadás-Szabadság
Yuri eléri, hogy megkaparintsa a Szinpadot, igy Kalos repül az igazgatói székből. Ám a lányok sem akarnak a bosszútól fűtött fiúval maradni, igy elhatározzák, hogy ők is lelépnek. Már csak egy előadás maradt hátra; ez az egy lap, amire mindent feltesznek.
Ez alkalommal Mia irja a szöveget, sőt, ő is rendezi a darabot, valóra váltva ezzel álmát.
És az eredmény? Egy érzelmekkel átfűtött, méltó befejezése a Szinpadon töltött pályafutásuknak; igazi remekmű, ahol Layla és Sora ismét együtt játsszák a főszerepet.

Mikor egy legenda valóra válik…-Legendás Manőver

Miután Fantom, a Szinpad szelleme beavatja Sorát és Laylát a részletekbe-na jó, igazából csak annyit mond, hogy ebbe bele is lehet halni - - -, elkezdődik a kiméletet nem ismerő felkészülés, ahol Layla súlyosan meg is sérül: eltöri a karját.
Ám a show nem állhat le, folytatódnia kell, igy végül elérik, hogy a Kaleido Szinház szinpadján bemutatásra kerüljön a manőver( csakúgy megjegyzem, ez a nagy felhajtás is Yuri műve…).
Eddig sosem látott csodával szembesül a néző; és ez nem túlzás, gyönyörű az ugrás, szinte már sirva fakad tőle az ember.
Azt hiszem sokak kedvence ez a manőver, aminek azonban meg is lett az ára: Layla nem léphet fel többet a Szinpadon…

Broadway, Broadway…-Salome Vegasban

Legújabb darabja a ,,Salome Vegasban”, amelyben Sora és May is részt vesz, mint vendégszereplő.
Az eredmény: tüzes tánc, hihetetlen mutatványok és elképesztő látvány…
Cirkuszfesztivál-Mered vagy sem?
.gif)
Leon May-vel indul-de akkor mi lesz Sorával? A kislányt sem ejtették a fejére…
Meg is keresi Yurit-az előző Cirkuszfesztivál győztesét-, aki ez idő tájt Párizsban éli ki művészi adottságait: angyalokat fest.
Szuper, mindjárt meg is van az ugrásuk neve, amivel jelentkezni fognak a versenyre: Angyalok tánca. Nos, ez lenne May Démonspiráljának na meg úgy a többi száz artista előadásának az ellenfele.
Az ugrás végül elmarad; Sora lelkileg teljesen összetör a csatától és küzdelmektől, melyeket a verseny szül, igy a manőver befejezésének hiányában Leon és May veszi át a megérdemelt első dijat.
Egy másik verzió-Rómeó és Júlia
Ezúttal nem Yuri és Layla alkotja a szerelmes párost, hanem May és Leon feszit a főszerepben. A darab fináléja a Démonspirál, mellyel a Cirkuszfesztivált is megnyerték.

Végy egy kis mosolyt…-Kenneth úr autóbemutatója
Ez az előadás azért is tetszik annyira, mert May ebben az epizódban kezdi el értékelni a mosolyt, és ekkor tud először őszintén nevetni.
Vidám kis előadás állatjelmezekkel tarkitva! ^^

A csoda életre kel-Hattyúk tava

Sokak által a leggyönyörűbbnek vélt manőverről beszélek, melyben Sora álma végre valóra válik; sztár lesz belőle…
Egyébként, tudom, hogy elveszi ezt a romantikus pillanatot, de hagy jegyezzem meg, hogy Sophie-nak-Leon húga-eme ugrás végrehajtása volt az utolsó kivánsága.
Igy Leon mindenkiben kereste a tökéletes partnert, akivel majd valóra válthatja húga álmát, és véghez viheti az Angyalok Táncát. Sora személyében végre megtalálta az igazit…

Rosetta a Szinpadon-A szomorú hercegnő
A cím magáért beszél-egy sosem mosolygó hercegnő, akivel udvari bohóca reménytelenül szerelmesek egymásba-sosem lehetnek egymáséi a társadalmi különbségük miatt.
Az epizódból-ami ráadásul az első OVA-ja a sorozatnak-még egy-két emléket is megtudhatunk Fantom múltjából…

A porból ismét újjászületik…-A feltámadt Főnix(Az Aranyfőnix)

Azt mondják, minél többször hullik el a Főnix, annál erősebb lesz majd, ha újjászületik poraiból. Sora és Layla az Aranyfőnixre készül-míg egyikük a Kaleido Szinpadon akarja bemutatni, addig a másikuk a Broadway-n.
Egy közös van bennük: mindketten keresik a saját Főnixüket, amelyet végül a bravúros zárójelenetekben meg is lelnek…
Az utolsó, és az egyik legszebb ugrás mindenképpen megér egy megtekintést-szerintem, többet is…

